Álmodozni mindenki szokott, még ha tagadja is. Álmodozás, ábrándozás, vágyakozás… Mi a közös és mi a különbség a három szó közt? Álmodozni egy szép zene hallatán szoktunk, vagy a tavaszi réten fekve. Ez egy finom merengés, ami lazítja a napi feszültséget, a testet és a lelket. Ekkor azt érezzük, hogy a lelkünk szálldos virágról virágra és mindenféle szép és romantikus dolog jut az eszünkbe. Az ábrándok már kicsit konkrétabbak, itt már kezd kirajzolódni a vágyunk tárgya. Kezd alakot ölteni. Ekkor ébred fel a vágy, az a valami, amit már tényleg akarunk. A lelkünk - ez a megfoghatatlan, és megmagyarázhatatlan dolog - talál valamit, ami megakad a láthatatlan hálóján, vagy jön egy fuvallat szerű felismerés arról, hogy mi hiányzott eddig, és elkezdi körüljárni azt a dolgot. Ha ez a dolog épp reális az aktuális élet helyzetünkben, egy vágy alakul ki bennünk, hogy elérjük, megvalósítsuk azt. Ekkor plusz löketet kap, olyan, mintha rakétára ültetnénk a gondolatot és a „megvalósulás” nevű bolygóra irányítanánk. Úgy jellemezhetném, hogy az álmodozás a langyos víz, az ábrándozás a meleg víz, a vágyakozás a forró víz. Mi magunk vagyunk az, aki a tűz nagyságát szabályozza a vizes fazék alatt.

Álmodozni csak kényelmes testhelyzetben tudunk, kell hozzá a lazítás. Lazítani nem csak fekve lehet, de az izmok ellazulása az első lépés a szárnyaló gondolatok elindításához. Van, aki egy kényelmes meditációs pózt talál magának, ülepe alatt egy kis ülőpárnával, vagy hanyatt fekszik, esetleg befészkeli magát egy kényelmes függőágyba, és átengedi magát a békés ringatózásnak. Bekapcsol egy jó zenét, vagy egyszerűen elmerül a körülötte lévő természet hangjaiban. Ez az igazi lazítás.

Biztosan ábrándoztál már egy több hetes utazásról például Amerikába, vagy elterveztél egy európai körutat. Megnéznéd a Nagy Tavakat, a Niagara vízesést, a Grand Canyont, Las Vegast, Los Angelest, New Yorkot, a nemzeti parkokat, és még sorolhatnám. Jó lenne végig utazni egy nyitott tetejű kocsival a 66-os úton, vagy bebarangolni London minden rejtett zugát. Vagy elveszni provence levendula illatú lankái közt. Végtelen hegyeket megmászni, vitorlásra szállni, és szelni a habokat az óceánon, vagy megtalálni álmaid társát, és társaddal megtalálni álmaid házát, ami a világbékét jelenti számodra, legyen az akár egy aprócska falu végén is.

Ezt mindenki a benne lakó tűz mértékéből kiindulva fogja elindítani és kihasználni. Az igazi utazás valójában ez, vagyis, hogy miként tudod magadban újból és újból megtalálni, ébren tartani és kihasználni a szenvedély lángjait.

Aki nem ad annyi lehetőséget időnként magának, hogy álmodozzon, az még a langyos vizet sem fogja megtapasztalni, nem, hogy az ábrándozás meleg vize vegye körül. A vágyak forróságát pedig érteni sem fogja.

A vágyak forrósága alatt nem csak a szerelmet értem, hanem lehet az egy munka, vagy hobbi is, amit szenvedéllyel végzel. De mielőtt végleg eltévednénk az álmodozás és a vágyakozás tengerében, egyetlen dolgot kell megértened. Minden ott kezdődik, hogy adsz-e magadnak elég időt. Időt a lazításra, elmélyülésre, a gondolataid letisztulására, vagy habzsolod az életet, esetleg csak távolról nézed, hogy más mit csinál. Ehhez az utazáshoz nem kell pénz, csak Te magad. Adj időt a vágyaid megélésének is, mert, ha hajszolod a vágyaidat, a folyton égő tűz kiégeti a lelkedet. Urald a belső tüzedet, és áramoltasd. Így lesz az utazásod változatos, izgalmas és örökké tartó.