A szemétszállítós napon az ablakon kinézve elmerengtem azon, hogy mit is jelent kukázni. Ez nálunk egy sajnálatos dolog, ami jelen van a hétköznapokban, és még néznem is fáj. Többször elgondolkoztam azon, hogy vajon én mit tennék, ha az életem akkora mélypontra kerülne, hogy az utcákat járva kukáznom kellene. Vajon megtenném-e, vagy valami más utat választanék önmagam ellátására? Szerencsére el sem tudom képzelni a kényelmes otthonomból, hogy a romlott étel, a konyhai szemét és egyéb hulladék közt, mit lehet még használni?

Őszintén szólva azokon a napokon amikor a kukát a szomszédainkkal együtt kitesszük a kapuink elé, és pillanatok alatt a semmiből felbukkanó emberek kezdenek benne kutakodni, nagyon vegyes érzelmek kerítenek hatalmukba. Sajnálat, szánalom, segíteni akarás, sokszor undor, és düh.

Sajnálom, hogy emberek így élnek, és erre kényszerülnek. Amivel csak tudok, segítek, mert a leselejtezett ruhatárat a kuka mellé teszem, hogy elvigyék, és minden évben több zsák ruhaneműt viszek a Máltai Szeretetszolgálatnak is. Igen, valahogy mindig összegyűlik, pedig tudatosan vásárolok évek óta. Valamint dühös is leszek akkor, amikor azt látom, hogy nem egyszer egy-két aprósággal elviszik a szatyrot, amiben kitettem a ruhákat, és a még jó darabokat belegyömöszölik a koszos kukába. Nem gondolva arra, hogy még jöhet aznap valaki más, akinek még jó lehet, és ő is tisztán szeretné elvinni azt a pulcsit, vagy kabátot. Ezért időnként rakok ki a cuccok mellé néhány extra szatyrot is.

Sok fejlett európai országban vagy az USA-ban ez egészen máshogy van. Amikor először szembesültem ezzel, nem is igazán értettem, annyira más világ, mint itthon. Működő képes tévék és mosógépek, kényelmes kanapék és rengeteg használható bútordarab landol a kukák mellett. Így lett egy ismerősömnek szárítógépe, nekem meg székeim.

A „kukázás” ott más fogalom. Ha megtetszik valami, nem ciki megállni mellette a BMW-vel és beletenni. Haza viszed, használod, majd ismét átengeded másnak. Így cserélnek gazdát kerti gépek, puffok, éjjeli szekrények, biciklik, lámpák és még sorolhatnám. Nekem is így lett két szuper könyvespolcom, amikor külföldön éltünk. Kicsit átfestettem és minden kinti magyar ismerősömnek fájt rá a foga, amikor hazafelé költöztünk. Épp azért, amiért én is beleszerettem a két könyvespolcba, ugyanis az oldalukon szív alakú kivágások voltak. Ezért volt benne egy pici magyaros hatás, ami ott, jó messze, megcsavarta az ember szívét egy kicsit, vagy egy kicsit nagyon.

Természetesen ezekben az országokban is létezik az a másik típusú kukázás is, és az előzőekkel ezt nem akartam elkendőzni. Persze a jó minőségű dolgok kidobása, a fogyasztói társadalom terméke, amivel nem mindig tudok egyetérteni. De ebben a formában elviselhetőnek érzem. Mert az ember nem a szegénységét és a nyomorát érzi benne, hanem az újdonság élményét és a „találtam valami hasznosat és értékeset!” öröm érzetét. Nagyon boldoggá tesz, hogy látom kibontakozni azt az újfajta kezdeményezést, hogy a régi, de még használható bútorokat sokan felújítják, újra festik, vagy újra gondolják. Ehhez a lassan mozgalommá növő kezdeményezéshez én is szívesen csatlakoztam. Próbálkozásaimról a blogom DIY rovatában olvashatsz. Remélem találsz benne valami hasznos ötletet.

Ez a pár gondolat nem is akart más lenni, csak egy kis elmélkedés, hogy miként kukázunk itt és máshol.